Butsy Lajos atya nyitóbeszéde

A Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány
XVI. Országos Találkozója, 2011. április 16. Debrecen

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Szent Korona másolata előtt mondhatom el a köszöntő beszédet. Azért is, mert Mosonból, a Szent István Király templomból mentem a kárpátaljai missziós helyemre, Aknaszlatinára, a Szent István királyról elnevezett templomba. Közel áll hozzám a Szent Korona, és nagy a reményem, hogy a mostani alkotmányozás során megkapja méltó helyét. Hogy kerültem ide? Két értelme van ennek a kérdésnek. Az egyik, hogy nehezen. Nagyon nehéz volt a határon átjönni, 2 és fél órán át vártam. A másik: 2000-től voltam Mosonban plébános, ott kerestek meg a Szeretet Fénye Alapítvány tagjai, hogy helyet kérjenek találkozóiknak. Szívesen mondtam igent, hiszen nyitott plébánia volt a miénk. Azt láttam, hogy komolyan veszik a találkozókat, szelíden voltak együtt. Aztán kezdett kisugározni a szeretetük. A nyugdíjas házban masszíroztak, közben megváltozott az idősek között a légkör. Volt egy néni, aki a 4-es szobában a fal felé fordult, amikor bementek. Aztán második alkalommal már mondta, hogy neki is fáj a dereka, 3-ik alkalommal már szóba is állt a szobatársaival, amire korábban nem volt példa. Nem csak a masszírozás volt a lényeg, hanem az, hogy megnyissák az embereknek a szívét az ajkukon keresztül. El tudták fogadni egymást az idős emberek. Aztán láttam ezeket a tagokat a kultúrműsorokon versekkel, énekkel fellépni. Mindig ott vannak a jótékonysági esten, ami november utolsó vasárnapján van, és a kárpátaljai óvodák számára tartunk gyűjtést. Aztán azt is láttam Máriakálnokon, milyen komolyan készülnek a BOT találkozóra nívós műsorral. Amikor a kárpátaljai gyermekeknek a buszköltsége hiányzott, és ezt elmondtam a Kék Kereszt csoportban, segítettek adománnyal, és mások megszólításával is. Ha szentírási idézetet akarok ma hozni, akkor a Jakab-levél 2. fejezetének 14-15.versét mondhatom, ami így szól: A hit tettek nélkül holt dolog. Kiegészítve így mondhatnám: A hit szeretet-tettek nélkül holt dolog. Pontosan ezt tapasztaltam meg, hogy nem szólamok hangzanak el a szeretetről, hanem megélték a szeretetet. Volt egy társuk, aki a plébániáról készült a közösségbe, és engem kérdezett, mit szólok hozzá. Azt mondtam, örülök neki. Van lelkiismereted, van ítélőképességed, döntsd el, hogy milyen ez a közösség. A gyümölcseiről lehet megismerni a fát. Én azt láttam, hogy ez a közösség teremtett, méghozzá jó gyümölcsöket.

A másik szál, ami ehhez a közösséghez köt, az Putnoki Tibor személye, aki eljött hozzánk a Kék Kereszt közösségbe, és értékelte a fáradozásainkat, amit a szenvedélybetegek gyógyítása érdekében tettünk. Tiszteletbeli taggá is választottuk, így mélyült a barátság közöttünk, és ő ajánlotta fel, hogy szívesen jönne ki a dobcsapat Kárpátaljára. Gyorsan mondtam igent, mert én Mosonmagyaróváron láttam a meglepetés fellépést, ami megmozgatta a szívemet. Örültem, hogy az ottaniak is részesülhetnek abban az örömben, amiben én részesültem.

Szlatinán az énekek tartalmára figyeltem oda, és nagyon megnyugtató volt, hogy Istenről, Jézusról beszélnek. De a legmegrázóbb, legmeghatóbb az volt, amikor a dobcsapat letérdelt, és az énekes a Szűzanya oltalmát kérte a csapatra, a magyar népre. Örömmel láttam, milyen értékeket közvetít ez a csapat, ezért nem csak egyszer jártak nálam, hanem többször is. Pont azt adták, amire a kárpátaljai közösségnek szüksége volt: a hitben, magyarság-tudatban való megerősödésre, becsületes munkára, egymás iránti tiszteletre, a szeretet megélésére a hétköznapokban. Tetszett a fegyelmezettsége a csapatnak. Egyszer márciusban voltak, egyszer októberben. Mind a kétszer nagyon hideg volt, de én nem vettem észre, csak utólag mondták, hogy ez olyan emlékezetes, a leghidegebb vidék volt, ahol ott voltak. A mosolyuk, lelkes, tartalmas énekük háttérbe szorította azt a fázást, amit a hideg okozott. A mosolyuk is szívet melengető. Aknaszlatina, Nagybocskó, Beregszász népének megdobbantotta a szívét a fergeteges műsoruk. Egyik barátom, aki hívta őket Beregszászra, azt mondta, hogy az érsek úr érkezésekor volt annyi ember, és vonult végig a március 15-i ünnepségen, mint a dobcsapatnál. Megmozgatta a beregszásziakat is ez az ének. Pedig én féltem, hogy nem vállalják a fellépést, hiszen akkor már a turné végén voltak, mondhatták volna, hogy fáradtak. De lelkesen, örömmel vállalták. Reményt ébresztettek az emberekben. Ugyanakkor a helytállásra buzdítottak. Volt egy 80 éves néni, Viola néni Szlatinán, akit a gyerekei már nagyon hívtak Magyarországra. Gondolkozott is, hogy eladja a házát, és jön. De amikor meghallotta a Tépjen szél kezdetű éneket, és azt, hogy „…nem megyek el, itt maradok…”, eldöntötte, hogy ott marad. És ott van ma is.

Tettekben megmutatkozó szeretet volt pont egy éve a segítségnyújtás a BOT kapcsán. A fárasztó nap után könnyű volt két sofőrt találni, aki a határig kivitte a táncosokat. Ez mindennél többet mond. Nagyon jól érezte magát két fiatalunk a királdi gyerektáborban, ketten itt is vannak közülük. Megismerték, én is megismertem a pozsonyi csatának a történetét, a rovásírást. Azóta Kárpátalján van rovásírás verseny.

A harmadik szál az Országos Találkozókon való részvétel. Bizonytalan volt, hogy meg tudok-e itt szólalni, begyulladt a hangszálam, ezért is írtam le a köszöntőt. De azt mondtam, hogy itt kell lennem, lehet, hogy beszélni nem tudok, de a fülemet, szememet, szívemet kinyitni igen. Nem hagytam volna ki ezt a találkozót. Megláttam, hogy milyen értékes közösségek vannak szerte az országban. Színes egyéniségek, akik egymást elfogadják. Milyen jó, amikor a pozitívumot tudjuk észrevenni a másikban, és azt tudjuk erősíteni. Mert a világ nem ezt teszi, pontosan fordítva: keresi a hibát, arra mutat rá, szekálják a sérültet, akár szellemileg, akár testileg sérült. Önzőek, saját érdekeiket nézik, nem tudnak másra figyelni.  A közösség tagjai azt sugározzák, hogy létezik tiszta szeretet, mennyire fontos a jó szándék. Mennyit lehet segíteni vele másokon.

Gyökereink ide kötnek minket e hazához. Sok ének is szólt erről, és ez is nagyon jól esett. Gazdagodni lehet máshol, de boldogulni csak a hazában lehet, ott, ahol születtünk. Van, aki önmagában bízik, van, aki a tudományban. Fontos megértetni az emberekkel, hogy az Istenbe vetett hit segít át minden nehézségen. Ha van Istenünk, mindenünk megvan. Ha nincs, reménytelen a helyzetünk. Mennyire hiányzik korunkban a tisztesség és a becsület. Hányszor hallunk ilyet, még vezető politikusaink részéről is, hogy nem büntetendő cselekmény, csak erkölcstelen. És mennek tovább, nem változtatnak magatartásukon.

Elődeink munkáját meg kell becsülni. Ismerni kell történelmünket, nagyjainkat, hogy legyen mire felnézni, hogy erkölcsös ifjúság nevelődhessen. Vissza kell menni a gyökerekhez, hogy értsük a jelent, és építhessük a jövőt. Hetedik éve járok a nívós találkozókra, most is eljöttem, hogy együtt ünnepeljek veletek, kíváncsian várom a további műsort. Ezekkel a gondolatokkal kívánok szép napot, szeretetteljes együttlétet.